Milyen virágot ajándékozzak névnapra?

Hölgy ismerőseim névnapjára mindig virágot szoktam venni. Szerintem ez a legelegánsabb ajándék, mellyel egy névnapon nem lehet mellélőni.

Milyen virágot vegyek névnapra?

Azonban néha előfordul, hogy mégis. A kellemetlenségek elkerülése érdekében először érdemes kifürkészni, hogy milyen virágot szeret a névnapos. 

Illetve, hogy egyáltalán örül-e a virágnak. Van olyan ismerősöm aki kifejezetten utál virágot kapni ajándékba. Saját bevallása szerint ő inkább egy üveg bornak örülne. Vagy kettőnek.

Ez azonban ritka eset, kevés olyan nőt ismerek, akit egy szép csokor ne venne le a lábáról!

Nézzük hát, mire érdemes figyelni, ha a virág mellett döntünk.

Fajták és színek

Vásárlóink többnyire tisztában vannak azzal, hogy minden virág más és mást jelent. Azt már kevesebben tudják, hogy milyen virágot válasszanak az adott alkalomra, például névnapra.

A lehetőségek tárháza a végtelen, így inkább azt mesélem el, én milyen virágot szeretek ajándékozni névnapra.

Orchidea

Elképesztően jó névnapi ajándék, vehetjük bármilyen színben és méretben. Én azért valamilyen élénkebb rózsaszínt, lilát vagy fehéret javasolok egy gusztusos kis cserépben. Akár ezt:

Orchidea

Rózsa

Talán többször is említettem korábbi blogokban, hogy a rózsa a kedvenc virágom. Ajándékba is érdemes vinni belőle. Ha romantikus szálak fűznek a névnaposhoz, akkor a vörös rózsa a leginkább releváns. Akár meg is lephetnénk az illetőt egy gyönyörű, szív alakú vörös rózsás dobozzal, melyet meglepetésszerűen is elküldhetnénk a munkahelyére vagy lakására... Mit szólsz?

Vörös rózsás doboz
Ha nem szeretnénk vörös rózsát adni (ez a szenvedélyes szerelem jelképe), akkor ajándékozzunk rózsaszín rózsát. Ezt bárkinek adhatjuk, kedves, örömteli ajándék. Mit jelent?
A hála és tisztelet kifejezését, ezért nyugodtan adhatjuk barátnak is. Ugyanakkor a romantikára is utal, kialakuló viszonyra.
Ettől függetlenül is ajánlom ezt a színt, mely egyébként a közelgő anyák napjára is remek választás. Esetleg javaslom gyönyörű csokrunkat, mellyel még Brunner Ginát is levettük a lábáról:
Rózsaszín rózsa Brunner Gina ajánlásával

Tulipán

Na most történetesen, mi van akkor, ha a hölgy fontos a számunkra, de nem annyira közeli, hogy egy hatalmas csokorral vagy szívdobozzal lepjük meg? 

Én nagyon szeretem ilyenkor a tulipánt. A tulipán a nőiesség jelképe, így bátran adhatjuk női barátainknak. Szerencsére az Amanténál el is készítettünk Neked 5 szálas tulipán csokrokat:

Tulipán csokor
A tulipán egy csodálatos tavaszi virág. A magyar népművészetben mindig is fontos volt, ezt még régészeti leletek is bizonyítják.
A házasulandó lányok rendelkeztek tulipános ládával, melyben a kis dolgaikat (nem tudom pontosan milyen dolgaikat) vitték át a közös fészekbe.
Egyébként a tulipán még számtalan más helyen is megjelenik, kapukon, kerítésen, de még vallásos közegben is (ez nem feltétlen jelenti azt, hogy apáca ismerősöd örülni is fog egy csokor vörös tulipánnak, mely a szerelem hírnöke... :)
Ezek után felmerül a kérdés, hogy van-e egyéb tényező, melyre érdemes figyelni.

Csomagolás

A csomagoláson nem érdemes spórolni. Az igényes ajándékhoz az igényes csomagolást is hozzátartozik, egy kolléganőm szavai szerint: "a selyempapír nagyon illúzióromboló".

Színek és a virágok száma

Ha csokrodat az Amanténál készíted el, akkor biztos lehetsz abban, hogy a színek passzolni fognak egymáshoz, és 10 szálnál kisebb csokor esetén páratlan számúakat kötünk egybe. 

Egy szálas virág szárát pedig hosszabban hagyjuk.

Remélem, ezzel a cikkel nem csak, hogy meggyőztelek a virágajándékozás szépségéről, de még megfelelő elméleti alapot is adtam neked.

Javaslom látogass el webáruházunk Névnapi menüjébe, ahol kifejezetten alkalomra illő virágot tudsz választani:

Amante Del Flor névnapi kollekció

Források és további érdekességek

City Green: Melyik a legjobb névnapi virágcsokor? 

Nagy Jucó: A tulipán szimbolikája, szimbólumrendszere. Viragotegymosolyert.hu


Megjegyzés megosztása